Az élet birtokba veszi az új vizes élőhelyeket

A vizenyős területek valaha olyannyira szerves részét képezték az itteni tájnak, hogy a helybeliek több mint 20 különböző kifejezést használtak ezekre a térszíni formákra. A Csallóköz lecsapolása előtt a térségben minden centiméternyi tengerszint feletti magasságnak jelentősége volt, és ezek a morfológiai eltérések a megnevezésekben is megjelentek: gyűr, sziget, lapos.

Az északi pocok monitorozása

A pozsonyi Comenius Egyetem Természettudományi Karának mammalógusai* már több mint tíz éve foglalkoznak az északi pocok vizsgálatával. Ez a munka magába foglalja a populáció terepen történő megfigyelését, valamint a molekuláris módszerekkel végzett laboratóriumi vizsgálatokat is.

Megfelelő magtermő faegyedek a Duna menti ártérben

Az NLC (Nemzeti Erdészeti Központ) szakemberei meghatározták az őshonos fafajok (fekete és fehér nyár, kocsányos tölgy, körte, fehér fűz, keskenylevelű kőris, zelnicemeggy) olyan egyedeit, melyek megfelelő szaporítóanyag-forrásaként használhatók. Közülük a legjelentősebbek be lesznek nevezve az Erdészeti Szaporító-anyag Alap Nemzeti Listájára vagy a Nemzeti Nyilvántartási Jegyzékbe (Národný zoznam a Národný register Lesného reprodukčného materiálu). Facsemeték nevelése…

Riport a gyurgyalag védelméről

Tekintsék meg a Reflex műsorban a gyurgyalagokról, valamint azok védelméről, és az ezzel összefüggő legeltetés fontosságáról szóló riportot. A Markíza televíziós társaság a homokdűnék (a gyurgyalagok fészkelési élőhelyei) védelmét bemutató riportfilmjét a mi projektterületünkön forgatta Virt község mellett. A gyurgyalagokról szóló rész a videó 5:30 percétől kezdődik.    

VIDEÓ a fűzbotolásról

Projektünkben a tél végét hagyományosan az a hétvégi program jelzi, melynek keretében a Szigetrét Madárvédelmi Területen (CHVÚ Ostrovné Lúky) található botlófüzeket botoljuk le. Az idei akción debütált az az új vágófej, amelynek köszönhetően még több fáról tudtunk gondoskodni. Köszönet az önkénteseknek a segítségért, és már most alig várjuk a jövő évi botolást!