Az európai jelentőségű területek aktív megőrzésében veszünk részt

A projekt elsődleges célja a NATURA 2000-es területek életképes hálózatának létrehozása Pozsony térségében, valamint az itt található 17 európai jelentőségű élőhely kedvező állapotának fenntartása megfelelő természetvédelmi kezelés segítségével. Szlovákia, Ausztria és Magyarország hármashatárának térsége az itt fekvő NATURA 2000-es területek hálózatával kulcsfontosságú régió, melynek természeti örökségét nemzetközi szinten szükséges óvni és fenntartani. A közös természetvédelmi beavatkozások, beleértve a revitalizáló és területfenntartó intézkedéseket, célja az aktív környezetvédelem és a térség természeti értékeinek népszerűsítése.

„Halmigráció és a folyómedrek akadályai” („Migrácia rýb a bariéry na tokoch“) szakmai konferencia

A halvándorlás világnapja alkalmából május 20-21-én került megrendezésre a „Halmigráció és a folyómedrek akadályai” elnevezésű workshop. A rendezvény fő témája a halak zavartalan vonulása, és a folyóvizes élőhelyek revitalizálása volt. A workshop keretén belül Devečka Andrej projektmenedzser bemutatta a BROZ által megvalósított rehabilitációs tevékenységek eredményeit a Duna-ágak térségében. Szombaton, 2016. május 21-én, a résztvevők megtekinthették…

Hogyan lehet rehabilitálni a Dunágak élővilágát? (Ako zrevitalizovať dunajské rameno?) elnevezésű workshop

Az egész rendezvény fő célja volt, hogy bemutassa a vízgazdálkodási és a természetvédelmi szakembereknek a folyók ökológiai kezelésének és élőhelyfelújításának legújabb módszereit. Továbbá, igyekezett elősegíteni az intézmények közötti együttműködés kiépítését a folyóvizek kezelése és szabályozása terén felmerült kérdésekben, valamint a szakmai körök részvételét az integrált vízgazdálkodás és vízvédelem terén. A rendezvény keretén belül megszerveztünk egy…

A dévényi Slovinec tárna megnyitása a denevérek számára

A Slovinec hegytető alatt található elhagyott tárna valaha jelentős denevér-telelőhelynek számított. 2011-ben azonban a tárna nyílását lezárták, minek következtében megszakadt a denevérek számára alkalmas bevezető útvonal. 2017-ben szervezetünk a SAOLA – ochrana prírody elnevezésű polgári szervezettel és az Állami Természetvédelmi Hivatallal közreműködve kialakított egy megfelelő nyílást a tárnán, hogy az ismét elérhető legyen denevérek számára.…

A károlyfalvi Duna-ág (Karloveské rameno) élőhelyrehabilitálása – dokumentumfilm

A károlyfalvi Duna-ág a Duna szlovák szakaszának egyik ritka mellékága, melyben legalább részlegesen, de szabad áramlású víz folyik. A mellékág a Sihoť szigetet szegélyezi, ahol fontos ivóvíz-kutak találhatók. A múltban véghezvitt vízgazdálkodási beavatkozások eredményeként a mellék- és a főág mederkapcsolata jelentősen korlátozódott. A mellékág rendszeresen kiszáradt, az áradások után pedig a medrében fokozott üledék-lerakódás állt…

Dévényi-tetőről szóló televíziós diszkusszió

A Dévényi-tető a főváros lakosai által legsűrűbben látogatott területek közé tartozik. A növény- és állatvilág tarkasága jellemzi. A Kis-Kárpátok Tájvédelmi Körzet része, s egyben az Európai Uniós tagállamok által létrehozott védett területek hálózatának – a NATURA 2000-nek is az eleme. Andrej Devečka a Dévényújfalusi Televízióban bemutatta projektünk célkitűzéseit, és azok jelentőségét a Dévényi-tető természeti értékeinek…

A kültéri Kőzettani Múzeum területén nevelt kecskenyáj megfigyelése

Az ötödik osztályos tanulók szakmunkájuk kidolgozása során megfigyelték a kültéri Kőzettani Múzeum területén legeltetett kecskenyáj egyedeinek mozgásterületét. A gyerekeknek a helyszínen Ing. Andrej Devečka projektvezető elmagyarázta a Dévényi-tető hegyen megvalósított legeltetés természetvédelmi jelentőségét, és bemutatta nekik a folyamatban lévő projekt célkitűzéseit is. A mozgásterület térképezésére GPS rendszert használtak. A megfigyelt állatokat nyakörvre erősített megfigyelőrendszerekkel látták…

Medené Hámre elnevezésű tárna rehabilitálása

Ez a tárna a Homoľské Karpaty különleges természetmegőrzési terület része. Mészköves karsztba vájt, két bejáratos tárnáról van szó. Bejárható folyosóinak hossza több mint 500 m. A denevérek szempontjából nagyon jelentős telelőhelyet jelent, 1993-óta rendszeres megfigyelés alatt áll az itt élő denevérállomány. A monitorozást a Miniopterus természet- és környezetvédő szervezet realizálja. A legnagyobb állománnyal a közönséges…

Projektbemutató a Nationalparks Austria Jahreskonferenz szimpózium keretén belül

A Nationalparks Austria Jahreskonferenz 2016 szimpózium keretén belül hat osztrák nemzeti park igazgatója látogatott el Pozsonyba. Itt megtekintették a Dévényi Duna-ágon (Devínske rameno) megvalósított élőhely-rehabilitációs tevékenységeket, amelyeket Tomáš Kušík, a BROZ elnöke, mutatott be. A Sedláčkov ostrov szigettel pedig Andrej Kovárik, az Állami Természetvédelemi Hivatal (ŠOP) alkalmazottja, ismertette meg a vendégeket. Az osztrák természetvédők pozitívan…

A környezetpolitikáért felelős uniós biztos látogatása a Dévényi Kanca-hegy (Devínska Kobyla) területén

A környezetpolitikáért, a tengerügyekért és a halászati politikáért felelős biztos, Karmenu Vella, pozsonyi látogatása során találkozott a BROZ képviselőivel is. A BROZ elnöke, Kušík Tomáš, bemutatta a projekt legfőbb tevékenységeit – folyóágak élőhelyeinek felújítását az SKUEV Bratislavské luhy területén és a hagyományos legeltetés újrabevezetését az SKUEV Devínska Kobyla térségében.

Ritka erdős-sztyeppes élőhelyek felújítása a pozsonypüspöki ártérben (Biskupické luhy)

A hagyományos legeltetés újra bevezetését követően a pozsonypüspöki ártér területén, ami a „NATURA 2000 területek helyreállítása és védelme Pozsony határon átnyúló térségében” elnevezésű LIFE projekt érdeme, sikerült kiirtani az aranyvesszőfajok nagyobb összefüggő monokultúráit. A legeltetés ezeken az élőhelyeken az eredeti fajösszetétel felújításának ideális eszköze.

A Dunajské kriviny lápos állapotának javítása

A tavasszal sikerült rehabilitálnunk a Dunajské kriviny (Dunai kanyarok) lápos terület egy újabb térségét. Ez a terület valaha a Duna mocsarakban és ártéri erdőkben gazdag, kiterjedt ágrendszerének volt a része, melyet néha a Duna belföldi folyódeltájának is neveznek. A rehabilitációs munkálatok alatt ki lett alakítva egy a kiszáradó láposokba vezető csatornameder. Ez úton ismét visszatérhetnek…

Ritka rétek felújítása a Dévényi-tető természetvédelmi területen (NPR Devínska Kobyla)

A Dévényi-tető természetvédelmi területen befejeződött a ritka réti élőhelyek felújításának első üteme. A munkát a Daphne szervezet (Daphne – Inštitút aplikovanej ekológie) irányítja a Kis-Kárpátok Tájvédelmi Körzet Igazgatóságával (Správa CHKO Malé Karpaty) együttműködve. A cserjésedést okozó fás szárú növények kivágása a hegy meredek délnyugati lejtőin télidőben valósult meg a vegetációs nyugalom időszaka alatt (2015 november…

Életet jelentő víz – élő holtágak

A Pravda szlovák napilapban megjelent egy cikk a nedves élőhelyek jelentőségéről. A cikkben részletesebben említve voltak a Duna mellékágait érintő rehabilitációs tevékenységek is, melyeket különböző projekteken belül a BROZ valósított meg.

Szabadtéri ismeretterjesztő park megnyitása a Dévényi Kanca-hegyen (Devínska Kobyla)

Szerdán 2015. szeptember 30-án ünnepélyesen meg lett nyitva a Dévényi-tető hegydomb ismeretterjesztő parkja. A park célja a látogatók ismeretanyagának bővítése a helység biodiverzitásának értékeiről, valamint a cserjésedés által veszélyeztetett ritka szárazságkedvelő élőhelyek kezelésének szükségességéről.

Legeltetés beindítása a szabadtéri geológiai múzeum területén

A Pozsonyi Regionális Természetvédelmi Egyesület (BROZ) önkéntesek és a Barbora non-profit szervezet valamint a „Priestor a socha” polgári szervezet tagjai segítségével 2015 tavaszán megkezdték a lepusztult dévényi szabadtéri geológiai múzeum területének felújítását. Augusztus folyamán beindult itt a legeltetés is, aminek a célja a helybéli növényzet megfelelő kezelése.

Önkéntes tevékenység a Dévényi-tető természetvédelmi területen (NPR Devínska Kobyla)

A BROZ a Natura 2000 természetvédelmi területek napja alkalmából önkéntesek számára szervezett tevékenységet a dévényi szabadtéri geológiai múzeum területén. A „Priestor a socha” polgári egyesülettel és a Barbora non-profit szervezettel közreműködve a múzeum területének helyreállítását tervezik. A megszervezett önkéntes tevékenység ennek a törekvésnek a részét képezi.

Sajtótájékoztató a dévényi Duna-ág rehabilitálásáról

A Pozsonyi Regionális Természetvédelmi Egyesületnek (BROZ) sikerült a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVP) és a Komenský Egyetem Természettudományi Karának szakembereivel közreműködve felújítani a dévényi Duna-ág vizének áramlását. A szlovák főváros területén véghezvitt hasonló élőhely-rehabilitációs beavatkozások közül ez volt az eddigi legnagyobb. A munkálatok befejezése alkalmából 2015. március 24-én megrendezett sajtótájékoztatón részt vett Žiga Peter környezetvédelmi miniszter…

A dévényi Duna-ág rehabilitálása

A dévényi Duna-ág leágazása nagyjából egy kilométerre található a Duna és a Morva folyók összefolyásától, és szegélyezi a Szláv-szigetet (Slovanský ostrov) a dévényi vár szomszédságában. A víz azonban csak ritkán folyik a mederben. Ez csupán a Duna magas vízállása mellet történik, máskülönben állóvíz vagy teljesen kiszáradt meder található az oldalágban. A BROZ a napokban kapta…

Vizes élőhelyek világnapja

Az idei világnap mottója hangsúlyozza a vizes élőhelyek jelentőségét mindannyiunk életében. Az emberiség jövője a vizes élőhelyektől függ. Ezek az élőhelyek visszatartják a környezetben a szükséges vizet, tisztítják azt, halakat, rizst és más terményeket biztosítanak, melyek a világon többmilliárdnyi embert táplálnak. A természetben úgy működnek, mint egy óriási szivacs, mely enyhíti az éghajlat ingadozásait, valamint…

Fedezze fel a Dévényi-tető másik arcát

Elemek mentén elhelyezett kék színnel jelzett turistaút származó Sandberg a Weitovho kőbánya közelebb Devinska Kobyla nemcsak természetes drágakő, hanem mint fontos paleontológiai hely egy szokatlan történet – találsz itt 7 novoosadených oktatási-művészeti elemeket a témája a növény és állatvilágát Devinska Kobyla, paleontológiai helyén, vagy legeltetés fontossága a védett területeken.

Biológiai Sokféleség Nemzetközi Napja Pozsonyban

Ezen a héten emlékezünk meg a Biológiai Sokféleség Nemzetközi Napjáról, valamint a Halvonulás Világnapjáról is. A BROZ ebből az alkalomból szabadtéri hétvégi programot állított össze, ahol bemutatásra kerülnek az egyesület természetvédelmi tevékenységei, mint például a védett élőhelyek kezelése legeltetéssel vagy az egyes Duna-ágak vízdinamikájának rehabilitálása. Látogassák meg velünk a sandbergi gyurgyalag-telepet, kóstolják meg a „réti…

Vizes Élőhelyek Világnapja

Mindenév február 2-án ünnepeljük a Vizes Élőhelyek Világnapját. A vizenyős élőhelyek, láposok ritka élőlények otthonai. Közülük több faj mára fokozottan veszélyeztetett, a kipusztulás szélén áll. A 2014. év egyik fő témája a vizenyős területek és a földművelés kapcsolata, valamint a természetvédők és a mezőgazdászok közreműködésének támogatása a vizes élőhelyek védelme és kezelése érdekében.

Védett területek legeltetési menedzsmentjét megcélzó tanulmányút Ausztriában

2013. szeptember 19. és 20-án a Natura 2000 BA projekt keretén belül érdekes tanulmányúton vettünk részt Ausztriában. A tanulmányút célja a védett területeken folytatott legeltetés menedzsmentjének bemutatása volt. A BROZ munkatársain kívül részt vettek a látogatáson az Állami Természetvédelmi Hivatal (ŠOP SR), a Daphne, a Pozsonyi Városi Tanács és a Kerületi Környezetvédelmi Hivatal képviselői is.…

Több mint 50 év után ismét legel a jószág a Dévényi Kanca-hegyen (Devínska Kobyla)

A Dévényi Kanca-hegy természetvédelmi területen (NPR Devínska Kobyla) ma megkezdődött a BROZ egyik tevékenysége – a hagyományos legeltetés újra bevezetése. A Dévényi Kanca-hegyi elhagyott kőbánya (Weitov lom) alsó teraszán egy villanypásztorral bekerített területen 23 tagú kecskenyáj legelészik. A nyáj emberi felügyelet alatt fokozatosan fogja lelegelni a megközelítőleg 6 ha területet.

Tavaszi takarítás a károlyfalvi Duna-ág térségében

Ma megtörtént a károlyfalvi oldalág partjain található ritka közösségi jelentőségű terület tisztítása. A sikeres hulladékgyűjtés az önkéntesek jelentős részvételének (pl. a következő szervezetek tagjai: Zelená hliadka, Greenpeace, OZ Karloveská zátoka stb.) és főleg a Pozsonyi Vízművek hatékony támogatásának köszönhető. Közösen kitisztítottuk a Duna-ág partjait, s így megkönnyítettük pl. az itt fészkelő madarak életét.

Vizes élőhelyek világnapja

A BROZ természetvédői számára nem csupán a vizes élőhelyek felújítása és védelme a fontos, hanem szükségesnek tartják rámutatni azok jelentős szerepére is az életkörnyezetben, melynek az ember is szerves része. Ezért tartozik prioritásaik közé az ismeretterjesztés és a nyilvánosság véleményalkotásának javítása is. A vizes élőhelyek világnapja megfelelő alkalmat nyújt a nyilvánosság informálására a vizenyős élőhelyek…

Workshop a természetőrök tevékenységéről

December elején a Természettudományi Kar területén megvalósult az Állami Természetvédelmi Szervezet (ŠOP SR), BROZ, projektpartnerek és a természetőrök képviselőinek találkozója a NATURA 2000 BA projekttel kapcsolatban. Az értekezleten be lett mutatva a természetőrök tevékenysége és szerepe a természetvédelem szempontjából.  

Őshonos fafajok kiültetése a Duna menti ártérben

Az év végén a BROZ ismét megvalósította a honos fajú facsemeték kiültetését a Duna menti ártér területén. Az idei tavaszra tervezett telepítési munkákba bekapcsolódhatnak iskolák és a nyilvánosság is. A tevékenység része lesz egy előadás és a vele összekötött rövid tereplátogatás is az SKUEV Dunajské luhy (Duna menti ártér) térségébe.

Látogatás a CHKO České středohoří (Cseh-középhegység) tájvédelmi körzetbe

A korábbi együttműködés alapján, amikor a cseh-középhegységi szakértő kollégák meglátogatták a Dévényi Kanca-hegy térségét, meghívást kaptunk egy tereplátogatásra a CHKO České středohoří területeire. Itt megismerkedhettünk a helyi projektterületekkel és a rajtuk megvalósított tevékenységekkel is.  

CHA Sihoť természetvédelmi kisterület kihirdetése

Május 15. óta a Sihoť sziget másod és harmadfokú védettségű természetvédelmi területté lett nyilvánítva. A szigetet természetes ártéri erdők borítják, és értékes ivóvízforrások is találhatók itt. Egyik oldalról a természetvédelmileg érdekes károlyfalvi Duna-ág szegélyezi a területet, s megtalálható itt Európa legnagyobb harkályfaja is – a fekete harkály.

CHA Pečniansky les (Besenyőszigeti erdő) természetvédelmi kisterület kihirdetése

2012. április 25-én ünnepélyesen ki lett hirdetve a CHA Pečniansky les természetvédelmi terület. A Vízgazdálkodási Kutatóintézet (VÚVH) Duna parti üléstermében találkoztak a Pozsony Városi Tanács (Magistrát hlavného mesta SR), a ligetfalusi városrészi önkormányzat (Mestská časť Petržalka), a Szlovák Állami Környezetvédelmi Szervezet (ŠOP SR), az osztrák Donau-Auen Nemzeti Park (Národný park Donau-Auen), a Pozsonyi Vízművek (BVS,…

Alapinformációk

Projekt címe: NATURA 2000 területek helyreállítása és védelme Pozsony határon átnyúló térségében
Projekt sablon: LIFE+, Természet és Biodiverzitás
Projekt akronym: NATURA 2000 BA
Projekt rejtjel: LIFE10 NAT/SK/080
Projektben részt vevő országok: Szlovákia, Magyarországh, Ausztria
Régiók: SK010 Bratislavský kraj, SK021 Trnavský kraj, HU221Győri, NUTS2 Niederösterreich, NUTS3 Weinviertel
Idötartama: 01/01/201231/03/2017
Költségvetés: 3 490 059 € (50 % EC, 50 % MŽP SR)

Program LIFE.
NATURA 2000.

Fő cél: A projekt elsődleges célja a NATURA 2000-es területek életképes hálózatának létrehozása Pozsony térségében, valamint az itt található 17 európai jelentőségű élőhely kedvező állapotának fenntartása megfelelő természetvédelmi kezelés segítségével. Szlovákia, Ausztria és Magyarország hármashatárának térsége az itt fekvő NATURA 2000-es területek hálózatával kulcsfontosságú régió, melynek természeti örökségét nemzetközi szinten szükséges óvni és fenntartani. A közös természetvédelmi beavatkozások, beleértve a revitalizáló és területfenntartó intézkedéseket, célja az aktív környezetvédelem és a térség természeti értékeinek népszerűsítése.

Részcélok:

1. Európai jelentőségű élőhelyek revitalizációját és fenntartását bebiztosító kezelésterv bevezetése
2. Folyóágak és mocsaras területek vízdinamikájának helyreállítása
3. Revitalizációs kezelésre szánt földterületek bérbevétele
4. Túlzott látogatottság és más zavaró tényezők korlátozását szolgáló preventív intézkedések bevezetése a célterületeken
5. Nyilvánosság és jelentős intézmények tájékoztatottságának növelése és véleményalkotásának javítása

A. Előkészítő feladatok, kezelési tervek kidolgozása

A.1: Kiválasztott európai jelentőségű különleges természetmegőrzési területek kezelési terveinek kidolgozása
– 4 kezelési terv lesz kidolgozva a kiválasztott különleges természetmegőrzési területek (ÚEV Horný les, Devínske jazero, Devínska Kobyla és Ostrovné lúčky) revitalizálására és megfelelő természetvédelmi gondozására

A.2: Fenntartható erdőgazdálkodás tanulmánya
– a tanulmány tartalmazni fogja az erdős élőhelyek legalkalmasabb rehabilitáló gazdálkodásformáinak elemzését (özönfajok visszaszorítása, honos fafajok telepítése, idős és ritka faegyedek védelme)

A.3: Erdős-sztyeppek revitalizációs tanulmánya
– a tanulmányban elemezve lesz a Pozsony-környéki erdős-sztyeppek kialakulásának és fejlődésének folyamata, továbbá tartalmazni fogja az erdős-sztyeppek állapotának monitorozását, az indikátor fajok előfordulásának felmérését és a területek revitalizációs kezelési tervét

A.4: Hagyományos rétek, gyepek revitalizációs tanulmánya
– revitalizációs tanulmányok (tervek) lesznek kidolgozva a következő területekre: Abrod, Devínska Kobyla, Devínske alúvium Moravy és Devínske jazero. A tanulmányok célja a területek állapotának felmérése, a veszélyeztető tényezők meghatározása és a megfelelő kezelési terv kidolgozása

A.5: Legeltetés bevezetését elemző tanulmány
– a tanulmány tartalmazni fogja a legeltetés megfelelő módjának és formájának javaslatát a vizsgált területeken, a lábas jószág fajszerkezetét és az állatok ideiglenes tartózkodásának (akoljának) helyét

A.6: Kiválasztott vízi és mocsaras területek revitalizációjának tanulmánya
– a tanulmány alapján ki lesznek választva a Duna mellékágrendszerének azon vízi és mocsaras élőhelyei, ahol a vízdinamika leginkább helyreállításra szorul. Javasolva lesznek a revitalizáció legalkalmasabb módszerei

A.7: Sziklás élőhelyek és barlangok revitalizációjának tanulmánya
– a tanulmány felméri a revitalizációra javasolt sziklás területek és barlangok alkalmasságát, továbbá elemzi a helyreállítás, illetve a védelmi intézkedések megfelelő formáját

B. Földterület vásárlása, illetve hosszú távú bérbe vétele

B.1: Földterület hosszú távú bérbe vétele
– összesen 70 hektárnyi terület lesz 30 évre bérbe véve. A bérbevétel célja a revitalizáció és természetvédelmi intézkedések végrehajtása

C. Konkrét természetvédelmi tevékenységek

C.1: Erdei társulások honos fajszerkezetének felújítása és a faji sokrétűség növelése
– cél a fás szárúak eredeti fajszerkezetének helyreállítása és az erdei társulások biodiverzitásának növelése a következő beavatkozások által: özönfajok irtása 420 hektárnyi területen, 45 000 honos fajú facsemete telepítése, 9 000 természetvédelmileg értékes fa védelme és a fakitermelés módosítása

C.2: Erdős-sztyeppek revitalizációja
– a revitalizációs tevékenységek magukba foglalják a nem kívánt fák, cserjék eltávolítását, bizonyos helyeken a kaszálást, mulcsolást (talajtakarást), illetve az elburjánzott növényzet letakarítását; 115 hektárnyi erdős-sztyepp lesz felújítva, és előkészítve a rendszeres legeltetésre

C.3: Gyepek hagyományos megművelésének helyreállítása
– cél 150 hektárnyi degradálódott xeroterm (szárazságkedvelő) gyep, kékperjés láprétek és nedves füves területek revitalizációja, valamint ezek fenntartásához szükséges feltételek kialakítása

C.4: Hagyományos legeltetés újra bevezetése

– megfelelő fajösszetételű lábas jószág lesz legeltetve a következő területeken: Devínska Kobyla, Šúr, Ostrovné lúčky és Biskupické luhy. A cél a gyepes élőhelyek helyreállítása. Erre a célra 150 kecske, 100 juh és 20 szarvasmarha lesz megvásárolva, melyek a projekt tartama alatt 185 ha területnyi réten és erdős-sztyeppen fognak legelni

C.5: Kiválasztott vízi és mocsaras élőhelyek helyreállítása
– megfelelő vízügyi intézkedésekkel bebiztosítjuk legalább 6 terület mocsaras és vizes élőhelyeinek vízdinamikai javulását; a legfontosabb a Duna oldalágaiban (Dévényi-, Károlyfalusi- és öregerdei-ágakban) ismét lehetővé tenni a víz szabad áramlását, így megszűnnek a vízi élőlények migrációs útvonalait keresztülszelő akadályok, és alkalmas feltételek alakulnak ki a halak és a kétéltűek szaporodásához

C.6: Sziklás élőhelyek és barlangok revitalizációja

– a területkezelés 1,67 hektáron lesz megvalósítva, ez magába foglal fa- és bokorvágást, a turisták mozgását szabályzó intézkedéseket, valamint a legveszélyeztetettebb területekről a turizmus teljes kirekesztését bebiztosító rendelkezéseket

C.7: Kedvezőtlen antropogén behatások szabályozása

– megjavul a jelenlegi terület-felügyeleti rendszer, a védett fajok zaklatása és a célterületekre ható negatív tényezők mértéke lecsökken a turizmust ellenőrző őrök tevékenységének köszönhetően, a projektelem része az illegális gépjármű forgalom visszaszorítása a védett területekről, önkéntes akciók keretén belül hulladékgyűjtés a nyilvánosság bevonásával, védett területek határjelölésének felújítása, a Dévényi kanca-hegy (Devínska Kobyla) turisztikai infrastruktúrájának helyreállítása

D.Nyilvánosság felvilágosítása és tájékoztatása

D.1: Honlap

– a nyilvánosság, beleértve a kulcsfontosságú személyiségeket is, tájékoztatására szolgál a projekt honlapja, mely 4 nyelven lesz vezetve (SK, HU, DE, EN)

D.2: Kommunikáció az érdekelt személyekkel, workshop-ok és előadások szervezése
– tárgyalások és információcsere a projekt-tevékenységek által érintett személyekkel, beleértve különböző workshopokat, előadásokat, melyek keretein belül elemzésre kerülnek a projekttel kapcsolatos aktuális természetvédelemi kérdések

D.3: Természetvédelmi ismereterjesztő aktivitások és a NATURA 2000 hálózat bemutatása
– információs táblák, ismeretterjesztő elemek és térképek lesznek kihelyezve a projekt területeken, melyek segítségével emeljük a nyilvánosság tudásszintjét a NATURA 2000 hálózattal kapcsolatban

D.4: Ismeretterjesztő és tájékoztató anyagok kiadása
– különböző célcsoportok tájékoztatása és ismereteinek elmélyítése érdekében szórólapok, brosúrák, térképek, matricák, naptárak, textil táskák, pólók és mágnesek készülnek

D.5: Átfogó oktatási program elkészítése iskolák számára

– 4 oktatási program lesz kidolgozva és több oktatási segédeszköz (munkafüzetek, CD, térképek, memóriajáték stb.) lesz elkészítve a természetvédelem tanításának színvonalasítására; az oktatási programok alkalmazása által kibővül a diákok természetvédelmi látásköre

D.6: Megfigyelő tornyok építése
– a projekt területén 3 kilátó torony lesz felállítva annak érdekében, hogy lehetőséget teremtsenek a madarak és más állatok megfigyelésére

D.7: Dokumentum és projekt-bemutató (promóció) filmek
–  2 film lesz elkészítve: ismeretterjesztő természetfilm a NATURA 2000 hálózatról és a projekt tevékenységét dokumentáló promóció-film

D.8: Iskolázások, képzések és tanulmányi csereprogramok a projekt munkatársai számára
– 2013 – a projekt munkatársai részére tanulmányút valósult meg a Donau-Auen Nemzeti Parkba

D.9: Előadások és tanulmányi kirándulások a diákok és a nagyközönség tanárképzés

D.10: A projekt bemutatása konferenciákon és a médiában

 

E.3: Monitoring hatásainak kezelési gyakorlat célzott élőhelyek (Daphne)

E.4: Monitoring hatásait vezetői intézkedések kiválasztott állatfajok

E.5: Hálózatépítés más projektek

 

A. Előkészítő feladatok, kezelési tervek kidolgozása

A.1: Kiválasztott európai jelentőségű különleges természetmegőrzési területek kezelési terveinek kidolgozása

– 4 kezelési terv lett kidolgozva és jóváhagyva a SKUEV Horný les, SKUEV Devínske jazero, SKUEV Devínska Kobyla és a SKUEV Ostrovné lúčky különleges természetmegőrzési területek gondozására

A.2: Fenntartható erdőgazdálkodás tanulmánya

A tanulmány elkészült – 2014/3

A.3: Erdős-sztyeppek revitalizációs tanulmánya

A tanulmány elkészült – 2012/12

A.4: Hagyományos rétek, gyepek revitalizációs tanulmánya

A tanulmány elkészült – 2014/9

A.5: Legeltetés bevezetését elemző tanulmány

A tanulmány elkészült – 2012/12

A.6: Kiválasztott vízi és mocsaras területek revitalizációjának tanulmánya

Elkészült tanulmányok:

Dévényi Duna-ág helyreállítási szaktanulmánya – 2012/12

Károlyfalvi Duna-ág helyreállítási szaktanulmánya – 2012/12

A Starohájske rameno Duna-ág helyreállítási szaktanulmánya – 2012/4

Vizenyős élőhelyek rehabilitálásának szaktanulmánya – 2014/9

Porec patak élőhely-rehabilitálásának szaktanulmánya – 2014/10

Dévényi Duna-ág helyreállításának műszaki dokumentációja – 2013/1

Károlyfalvi Duna-ág helyreállításának műszaki dokumentációja – 2015/12

Porec patak helyreállításának műszaki dokumentációja – 2015/12

A.7: Sziklás élőhelyek és barlangok revitalizációjának tanulmánya

A tanulmány elkészült – 2012/12

 

B. Földterület hosszú távú bérbe vétele

Telkek első bérbevétele 2014. február 4

Telkek bérbevétele Vajka község határában: 35,0306 ha

Telkek bérbevétele Keszölcés község határában: 57,6330 ha

Telkek bérbevétele Doborgaz község határában: 57,4761 ha

Telkek bérbevétele Nagyszarva község határában: 3,4973 ha

Telkek bérbevétele Nagybodak község határában: 2,4453 ha

összesen: 156,08 ha

A bérbe vett területeken különböző természetvédelmi beavatkozások vannak megvalósítva: ártéri erdők természetes biodiverzitásának felújítása (honos fafajok telepítése, özönfajú fák eltávolítása, értékes faegyedek védelme), erdős-sztyeppes élőhelyek helyreállítása, hagyományos gazdálkodás bevezetése réti élőhelyeken legeltetés útján és a mocsaras élőhelyek helyreállítása.

C. Konkrét természetvédelmi tevékenységek

C.1: Erdei társulások honos fajszerkezetének felújítása és a faji sokrétűség növelése

a) honos fafajok telepítése:

2012 – 2014 időszaka – kiültetve 36 000 honos fajú facsemete

2015 – 2016 időszaka – kiültetve 25 000 honos fajú facsemete

A fatelepítés főleg az SKUEV Dunajské luhy területén történt meg. Kiültetett fajok: Populus x canescens, Populus alba, Populus nigra, Quercus robur, Fraxinus angustifolius, Tilia cordata és Salix alba

b) özönfajú fás szárú növények irtása

Az özönfajú fák (főleg a mirigyes bálványfa) eltávolítása 3 tevékenységi ütemben valósult meg összesen 203,5 hektárnyi térségben az SKUEV Dunajské luhy, az SKUEV Bratislavské luhy és az SKUEV Ostrovné lúčky különleges természetmegőrzési területeken.

Az SKUEV Horný les különleges természetmegőrzési területen összesen 25 hektáron lettek kiirtva az özönfajú fák.

Az özönfajú fákat a projekt gépparkja és személyzete segítségével összesen 228 hektárnyi területen irtottuk ki.

c) Értékes faegyedek jelölése, védelme és a fakitermelés módosítása

A projekt kezdetétől fogva intenzív kommunikáció folyik az erdőparcellák tulajdonosaival és használóival. Meg lett határozva és a kivágástól meg lett óvva több mint 9000 értékes faegyed. A BROZ egyesülete már 2015 óta részt vett a projektterületen belüli 5 erdőterület gondozási programjának előkészítésében. Az gondozási programok kulcsfontosságúak az egyes területek erdőgazdasági tevékenységeinek meghatározásában az elkövetkező 10 év folyamán.

C.2: Erdős-sztyeppek élőhely-rehabilitálása

A munkálatok 2013 júniusától voltak folyamatban, és az SKUEV Šúr, SKUEV Ostrovné lúčky, SKUEV Biskupické luhy, SKUEV Bratislavské luhy, valamint az SKUEV Dunajské luhy különleges természetmegőrzési területeken valósultak meg.

A véghezvitt beavatkozások: özönfajú növények irtása, mulcsozás, kaszálás, nem honos fák (Pinus nigra) eltávolítása, gazdasági állatok legeltetése.

A tevékenységek összesen 118 hektárnyi területet érintettek.

C.3: Gyepek hagyományos megművelésének helyreállítása (DAPHNE)

SKUEV Devínska Kobyla:

Cserjésedést okozó bokrok eltávolítása, illetve területidegen és özönfajú fás szárúak irtása, kaszálás

SKUEV Abrod:

Besűrűsödött növényzetű rétek helyreállítása marógépes növényzeteltávolítással, mulcsozással és kaszálással.

SKUEV Devínske alúvium Moravy:

Besűrűsödött növényzetű rétek helyreállítása marógépes növényzeteltávolítással, mulcsozással és kaszálással.

SKUEV Devínske jazero:

Besűrűsödött növényzetű rétek helyreállítása marógépes növényzeteltávolítással, mulcsozással és kaszálással.

A munkálatok összesen 158,25 hektárnyi területen valósultak meg.

C.4: Hagyományos legeltetés újra bevezetése

A legeltetést 4 projekttérségben vezettük be ismét:

SKUEV Devínska kobyla – kecskenyáj legeltetése az NPR Devínska Kobyla természetvédelmi területen

SKUEV Šúr – szarvasmarhák legeltetése

SKUEV Dunajské luhy – 2 területen, Doborgaz mellett kecskék és juhokból álló vegyes nyáj van legeltetve, Nagybodak mellett szarvasmarhák legeltetése folyik.

SKUEV Biskupické luhy – juhok és kecskék legeltetése

A legeltetés nagyon hatékonynak bizonyult a kezdeti felújító beavatkozások eredményének fenntartásában, valamint az özönnövények visszaszorításában is.

A legeltetés összesen 144 hektárnyi területen folyik

C.5: Kiválasztott vízi és mocsaras élőhelyek helyreállítása

Dévényi Duna-ága élőhely-rehabilitálása – 2015

Károlyfalvi Duna-ág élőhely-rehabilitálása – 2016

Porec patak élőhely-rehabilitálása 600 méternyi hosszúságban – 2017

Az SKUEV Dunajské luhy különleges természetmegőrzési terület 4 térségének élőhely-rehabilitálása – 2016/2017

C.6: Sziklás élőhelyek és barlangok revitalizációja

2013 februárjában megkezdődtek a munkálatok az SKUEV Devínska Kobyla területén. Cserjésedést visszaszorító tevékenységek valósultak meg.

A „Veľké Prepadlé” jelentős denevér-lelőhelyet lezáró objektum felújítása – SKUEV Homoľské karpaty különleges természetmegőrzési terület – 2016

Az SKUEV Devínska Kobyla különleges természetmegőrzési területen található Slovinec tárna bejárati nyílásának helyreállítása – 2017

Sziklás élőhelyek helyreállítása kecskenyáj legeltetése útján 1,8 hektárnyi területen az SKUEV Devínska Kobyla térségében.

C.7: Kedvezőtlen antropogén behatások szabályozása

Két hivatásos természetőr állandó tevékenysége a projektterületeken.

Természetvédelmi területek határjelölésének felújítása.

Az előírások betartásának ellenőrzése a rendőri testület közreműködésével.

Hulladékgyűjtő tevékenységek a természetvédelmi területeken.

Gépjárművek behajtásának megakadályozása az SKUEV Ostrovné lúčky és az SKUEV Devínska Kobyla területek két térségében.

Ismeretterjesztő panelok kihelyezése a védett területek látogatói számára.

Új lugasok és pihenőpadok kihelyezése az SKUEV Devínska Kobyla különleges természetmegőrzési területen.

Turistaösvény felújítása a Dévényi-tető (Devínska Kobyla) térségében.

D. Nyilvánosság felvilágosítása és tájékoztatása

Weboldal elkészítve és feltöltve, tartalma rendszeresen frissítve.

D.2: Kommunikáció az érdekelt személyekkel, workshop-ok és előadások szervezése

Rendszeres tárgyalások az érintett személyekkel, intézményekkel (tulajdonosok, gazdálkodók, szakemberek, érdekcsoportok, önkormányzati szervek). Megvalósult 34 hivatalos találkozó.

Megrendezésre került 11 módszertani workshop a következő témákról: vízi élőhelyek állapotának helyreállítása, állatlegeltetés, özönnövények irtása.

Megvalósult három 2-napos tereplátogatás a stakeholder-ek számára a Donau-Auen nemzeti parkban, a Moravské luhy természetvédelmi területen és az SKUEV Dunajské luhy különleges természetmegőrzési területen. A látogatások fő célja a védett területek gondozása folyamán alkalmazott természetbarát tevékenységek bemutatása volt.

D.3: Természetvédelmi ismereterjesztő aktivitások és a NATURA 2000 hálózat bemutatása

Az SKUEV Devínska Kobyla különleges természetmegőrzési területen 7 ismeretterjesztő elem lett kihelyezve.

A projektterületeken belül 37 nagy információs tábla lett felállítva.

20 kisebb információs tábla lett kihelyezve.

Elkészült a Dévényi-tető térképes kalauzfüzete.

D.4: Ismeretterjesztő és tájékoztató anyagok kiadása

Projekt-röplap – 2012

Matricák – 2013

Naptár – 2013-2017

Projektbrosúra – 2015

Szövettáskák – 2015

Pólók – 2015

Szigetköz (HU) projekt-területet bemutató füzet – 2015

Hűtőmágnesek – 2017

Projekteredményeket bemutató tájékoztatófüzet – 2018

Brosúra a stakeholderek részére – 2018

D.5: Átfogó oktatási program elkészítése iskolák számára (DAPHNE)

4 oktatási program kialakítása iskolák részére, és azok bemutatása 179 lekció (lecke) keretén belül 5451 tanulónak

Különböző oktatási segédeszközök elkészítése

Kínálat iskolák részére

Kifestők

Festett vásznak

Útmutató általános és középiskolák részére – szöveges rész

Útmutató általános és középiskolák részére – képekben

CD középiskolák részére

Határozókorongok

NATURA 2000-es területeket bemutató szórólapok

Leporelló – a Dévényi-tető növényvilága

Munkalapok általános iskolák részére

Munkalapok középiskolák részére

Memóriajáték NATURA 2000

D.6: Megfigyelő tornyok építése

6 rendhagyó kilátótorony lett megépítve a Szigetközi (HU) projektterületen.

Megfigyelőtorony megépítése az SKUEV Hrušovská zdrž különleges természetmegőrzési területen.

D.7: Dokumentum és projekt-bemutató (promóció) filmek

2016 – elkészült a projektet bemutató „Pozsony – város a természet ölén” című dokumentumfilm (52 perc).

–              Bemutatva a következő fesztiválokon: Hory a mesto, Ekotopfilm

–              Premier a Szlovák Rádió és Televízióban (RTVS) – 2018. szeptember 1.

–              A filmet tartalmazó DVD kiadása – 3 000 db

A projekt időtartama alatt elkészült a projekt különböző tevékenységeit (legeltetés, vizes élőhelyek rehabilitálása, honos fafajok telepítése) bemutató néhány rövidebb videofelvétel is. A felvételeket honlapunk és a közösségi médiák segítségével közöltük le.

D.8: Iskolázások, képzések és tanulmányi csereprogramok a projekt munkatársai számára (NPDA)

2013 – a projekt munkatársai részére tanulmányút valósult meg a Donau-Auen nemzeti parkban

2014 – tanulmányút a projekt munkatársai részére a Szigetköz területén és az SKUEV Devínska Kobyla térségében

D.9: Előadások és tanulmányi kirándulások a diákok és a nagyközönség számára, továbbképzés tanároknak

Magvalósult tevékenységek:

14 előadás diákoknak, 362 résztvevő

33 tereplátogatás diákoknak, 758 résztvevő

46 előadás a nagyközönség részére, 1 323 résztvevő

54 tereplátogatás a nagyközönség részére, 1 002 résztvevő

15 csónaktúra, 347 résztvevő

8 tereplátogatás a tanárok részére

12 természetkalauz szakmai képzése

11 exkurzió a Föld napja alkalmából, 163 résztvevő

D.10: A projekt bemutatása konferenciákon és a médiákban

Megvalósult kimenetek:

A projekt be lett mutatva 9 konferencián

Megrendezve 6 sajtókonferencia

16 sajtóközlemény

171 megjelent cikk

11 projektprezentáció rádiókban

42 televíziós projektprezentáció

E.3: A természetvédelmi kezelés behatásának monitorozása a projekt célba vett élőhelyeire (DAPHNE)

Élőhely-rehabilitálási munkálatok hatását felmérő növényzet-monitorozás 5 projektterület 18 mintaterületén.

A Dévényi-tető kiválasztott térségeinek monitorozása az idegenhonos fehér akác irtását megcélzó területkezelést követően.

A tápanyagtartalom monitorozása az SKUEV Abrod különleges természetmegőrzési területen

Hidrológiai monitorozás az SKUEV Abrod különleges természetmegőrzési területen

E.4 Kezelési beavatkozások kiválasztott állatfajokra gyakorolt hatásának monitorozása

Kiválasztott állatfajok területkezelés előtti és utáni állapotát felmérő monitorozás:

Monitoring jelentések:

Lepkék

Halak

Bogarak

Hidrobiológiai monitoring

Kétéltűek

Puhatestűek

E.5 Networking más projektekkel

2012 – projekt-bemutató és tapasztalatcsere a CHKO České Středohoří tájvédelmi körzet munkatársaival

2012 – Stepi lounského středohoří (Lounské středohoří terület sztyeppjei) LIFE+ projekt megtekintése

2012 – tapasztalatcsere a cseh főváros, Prága területén belüli legeltetés menedzselését illetően

2012 – látogatás és tapasztalatcsere a Pannon gyepek élőhelykezelése Magyarországon LIFE+ projekttel, Magyarország

2012 – a védett területeken történő legeltetéssel kapcsolatos tapasztalatcsere, OZ Manner, Dél-Morvaország

2012 – tapasztalatcsere a LIFE09 NAT/IT/ 000118 projekttel

2013 – tapasztalatcsere a folyók helyreállítását megcélzó “Lower Morava Floodplains” elnevezésű LIFE projekttel

2016 – kapcsolatkialakítás a LIFE11 NAT/SI/882 projekttel

2017 – kapcsolatkialakítás a LIFE14/SK/001306 projekttel

2017 – kapcsolatkialakítás a „Revitalizácia nív Dolnej Moravy” (Alsó-Morva vidéki folyóárterek helyreállítása) elnevezésű LIFE projekttel

2017 – tapasztalatcsere a ViaDonau szervezettel

2018 – kapcsolatkialakítás svájci környezetvédelem-oktatással foglalkozó szervezetekkel


FINAL REPORT – Letöltés

Obnova Karloveského ramena

Dévényi-tetőről szóló televíziós diszkusszió

Dévényi Duna-ág vízáramlásának felújítása

Kozy ochranárky na Devínskej Kobyle

Kosačky na zlatobyľ

V týždenníku Život vyšiel článok o realizácii pastvy v našom projektovom území – v SKUEV Biskupické luhy. V článku je priblížený aj význam pastvy, ktorá sa realizuje na viacerých miestach v Bratislave.


Devínske rameno Dunaja sa po desaťročiach dočkalo revitalizácie

Devínske rameno bolo v 70-tych rokoch minulého storočia vodohospodárskymi úpravami umelo oddelené od hlavného toku Dunaja, voda sa doň dostala iba počas záplav. Postupne sa zanášalo sedimentmi, pri nízkom stave Dunaja bolo koryto bez vody a neboli tu vhodné podmienky pre život rýb, či vtákov. Opätovným napojením ramena na hlavný tok Dunaja voda začne znovu prúdiť, prinášať potrebné živiny a život sa tu začne postupne prebúdzať.

O projekte Obnovy Devínskeho ramena v Devíne na TA3


Plánovaný projekt obnovy Devínskeho ramena Dunaja

Televízny rozhovor a plánovanej revitalizácii Devínskeho ramena v televíznom rozhovore TV Bratislava.

Ing. Andrej Devečka – tervezet menedzser

devecka (at) broz.sk

Zdieľať obsah na: