A víz versenye kiemelkedő a Duna-alján, különösen tavasszal és nyáron. Ezekben az évszakokban a meliorációs csatornákból származó vizet a környező mezők öntözésére használják. A mocsaraknak nem marad elég víz.

A Telekom Alapítvány és a Pontis Alapítvány támogatásával vízálló intézkedést hoztunk létre a helyszínen áprilisi érdekeltek és szakértőkkel tartott műhelymunka eredményeként. A meder 0,5 méteres mélységű kivágásával teret teremtettünk a víz visszatartására a vízhiányos időszakban. A tavat úgy tervezték, hogy egyszerre többféle mikrohabitatot hozzon létre, amely alkalmas a kétéltűek, madarak és ízeltlábúak számára. Ez egy olyan területet hozott létre, amelynek területe több mint 1800 m2, közepén egy szigettel, amelyet főként madarak fognak használni. Ezzel ismét javítottuk a mocsár állapotát, és biztosítottuk annak fenntartását a következő évekre.

Miután telepítik az ellenőrző tornyot, a látogatók megfigyelhetik a helyszín sokféleségét és azokat az állatokat, amelyek használják a tavat.

2023-ban folytatódott a kétéltűek megfigyelése Dobrohošť, Kráľovská lúka, Bakanské rameno, Istragov és Dedinské ostrovy területén a LIFE Duna árterei projekt részeként. A cél a különböző béka- és gőtefajok populációs állapotának dokumentálása, valamint a revitalizációs intézkedések és a szimulált árvizek szaporodásukra gyakorolt hatásának felmérése volt. 

A Duna folyórendszerében tavaszi és nyári árvizeket szimuláltak, és pozitív hatásokat figyeltek meg a kétéltűpopulációkra, különösen a szaporodást segítő megnövekedett vízszint miatt. Az Istragovnál mesterséges csatornák építése megkönnyítette a gyors vízbeáramlást az árvizek idején, ami a helyi kétéltűek számára előnyös volt. Összességében 2023 kedvező volt a kétéltűek számára a megfigyelt területeken, bár a kora tavaszi aszályok kihívást jelentettek, ami arra utal, hogy a szimulált árvizek időzítését módosítani kell, hogy az év elején szaporodó fajok számára kedvező legyen.

A legmagasabb, azaz 5. védettségi szintű Apáli-sziget Természetvédelmi Terület határáról indulunk. A 85,97 hektáros területet 1954-ben nyilvánították védetté az egyedülálló fűz-nyár ártéri erdőtársulások védelme érdekében. Erdőgazdálkodási tevékenység egyáltalán nincs a területen, aminek köszönhetően lehetőség nyílik az erdei élőhelyek különböző fejlődési szakaszainak a megfigyelésére. A kedvezőtlen emberi beavatkozásoktól mentes, természetesen zajló folyamatok számos ritka és védett, ártéri és vízi élőhelyeket kedvelő növény- és állatfaj előfordulását teszik lehetővé. 

A természetvédelmi terület Dolnovážske luhy („Alsó-Vágmenti Ártéri Erdők”) megnevezésű közösségi jelentőségű területként egyben a NATURA 2000 hálózatának is része, és az európai jelentőségű élőhelyek és fajok védelmét szolgálja. A területen nincs kijelölt turistaút, így azt a túrázók nem látogathatják. Csak az Állami Természetvédelmi Hivatal munkatársai, zoológusok és botanikusok léphetnek be ide a védett fajok, ill. élőhelyek megfigyelése vagy a terület aktív kezelése céljából.

Az Apáli-sziget Természetvédelmi Terület a Vág és az Öreg-Nyitra folyók találkozásánál fekvő ártéren terül el, és tulajdonképpen egy folyami félsziget alkotja. A korábban szigetként létező területet körülölelő folyóág már nincs meg, fokozatosan feltöltődött.

A természetvédelmi terület nagy részét jó állapotban fennmaradt ártéri erdő borítja. Az erdő fáinak faji összetétele az aljnövényzettel és a kidőlt holtfával együtt őserdei jelleget kölcsönöz a területnek. A fák közül a fehér fűz (Salix alba), a törékeny fűz (Salix fragilis), a csigolyafűz (Salix purpurea), a Fekete nyár (Populus nigra), a fehér nyár (Populus alba), a szürke nyár (Populus x canescens), a magas kőris  (Fraxinus excelsior) és a keskenylevelű kőris (Fraxinus angustifolia) van jelen. 

Az erdőkön kívül réti élőhelyek is vannak a természetvédelmi terület egy részén, ahol korábban a helyi szövetkezeti tagok marhákat legeltettek. A többféle nedves gyepi, ill. lápréti társulást felmutató rétek növényvilága gazdag, számos veszélyeztetett és védett faj is előfordul itt, így például a nyári tőzike (Leucojum aestivum), a réti iszalag  (Clematis integrifolia), a magas útifű (Plantago altissima) stb.

A terület állatvilága is figyelemreméltó, főként a különböző madárfajok előfordulása miatt, amelyek közül sok fajnak a költőhelye is itt van. Az Apáli-sziget biztonságos fészkelőhelyet jelent a vízimadarak számára és menedéket nyújt a vonuló madaraknak. Megfigyelték itt a jégmadarat (Alcedo atthis), a szürke gémet (Ardea cinerea), a fekete gólyát (Ciconia nigra) és legnagyobb ragadozónkat, a rétisast (Haliaeetus albicilla) is. 

A hüllők közül pl. a vízisikló (Natrix natrix), a lábatlangyík (Anguis fragilis), a kétéltűek közül a sárgahasú unka (Bombina variegata), a barna ásóbéka (Pelobates fuscus) vagy a pettyes gőte (Lissotriton vulgaris) is előfordul a területen. Figyelmet érdemel továbbá számos hal- és emlősfaj, valamint a rovarfajok széles skálája.

Ahogy idén februárban jeleztük, megkezdtük az északi pocok számára megfelelő ökofolyosók, azaz „távközlekedési útvonalak” fokozatos kialakítását, amelyek megkönnyítik a pockok számára az egyes előfordulási területeik közötti mozgást. A folyosók kialakítása kulcsfontosságú az elszigetelt populációkban élő állatok védelme érdekében.

A folyosókra jellemző, hogy összekötik a célfajok által benépesített magterületeket, egyben pedig az érintett faj számára elfogadható környezetet jelentenek, szemben a folyosó körüli barátságtalan környezettel. Az északi pocok számára kedvezőtlen környezet például az a sűrű erdő, amelyben nem nő a faj által preferált sás vagy nád.

Az említett tevékenységünk keretében a Duna menti ártéri erdőkben, az Isztrága-mocsár (Istragov) térségében kiástunk egy vízellátó csatornát, kialakítva ezzel 550 méternyi folyosót. Az északi pocok kiválóan úszik, ezért a nedvességkedvelő parti növényzettel övezett csatornák megfelelő folyosótípust jelentenek számára.

A múltban gazdasági okokból sok csatornát feltöltöttek, ami jelentősen csökkentette a vízmennyiséget az érintett vizes élőhelyeken. A csatornák újbóli kikotrásával tehát nemcsak folyosókat alakítunk ki a védett pocokfaj számára, hanem a táj vízellátását javítva a lecsapolt vizes élőhelyek megújulását is elősegítjük. Ennek a tevékenységnek köszönhetően 2000 m²-nyi vizenyős területet sikeresen revitalizáltunk az Isztrága-mocsár térségében.

A szomszédos Ausztriában a Fertő-tó partján is szorgos munka folyik az északi pocok élőhelyének helyreállítása érdekében. Közel 50 éve folyik itt szarvasmarha-legeltetés, ami igen hatékony és természetközeli módja a növényzet kezelésének. Tudományos vizsgálatok szerint azonban a legeltetés kedvezőtlen hatással van az északipocok-állományra.

Helyi partnerünk, a Neusiedler See-Seewinkel Nemzeti Park ezért úgy döntött, hogy egy 250 hektáros területen felhagy a szarvasmarha-legeltetéssel, ehelyett egy újonnan vásárolt traktorral kaszálni fogja. Az első szakaszban a traktor segítségével kerítést telepítettek a kaszált területek köré, hogy megvédjék a növényzetet az erre vetődő szarvasmarháktól.

A kaszálás kisebb részterületeken fog történni, miközben egy kaszált és kaszálatlan részek alkotta mozaik jön létre. Ez a gazdálkodási forma fontos az északipocok-populáció számára, amíg ugyanis a pockok újra benépesítik a lekaszált területeket, átlagosan 3-4 hónap is eltelik. Ez idő alatt az állatok biztonságban vannak a náddal és sással borított, kaszálatlan részeken.

Felmerülhet a kérdés, hogy vajon mi szükség van egyáltalán kaszálásra. Ha a növényzetet nem legeltetik vagy kaszálják le, akkor a cserjék vagy a gyorsan terjedő özönfajok rövid időn belül birtokba veszik a területet. Megfelelő növényzet hiányában pedig az északi pocok nem talál otthonra.

Hisszük, hogy az átgondolt tájmenedzsmentnek köszönhetően javulnak a területen élő északipocok-populáció életkörülményei.

Az év eleje óta a projekt partnereivel, a Comenius Egyetem Természettudományi Karával és a Szlovák Állami Természetvédelmi Hivatallal közösen rendszeres terepi megfigyeléseket végzünk az északi pocok számára megfelelő potenciális ökofolyosók – azaz a pocok „távközlekedési útvonalainak” vonatkozásában. Ahogy Pozsony és Kassa között nincs autópálya-összeköttetésünk, az északi pocok is hiányolja az egyes előfordulási helyei közötti átjárási lehetőségeket. A vizenyős területek fokozatos beművelésével ez a ritka európai endemikus faj elveszíti menedékeit, élőhelye egyre inkább feldarabolódik. A Comenius Egyetem Természettudományi Karának munkatársai által végzett sokéves monitoringnak köszönhetően tudjuk, hogy az intenzív művelésű mezőgazdaság és a táj lecsapolása következtében a pocok három, egymáshoz alig vagy egyáltalán nem kapcsolódó területre szorult vissza. Ezek egyike a Duna menti ártéri erdők alkotta terület, mely azonban fokozatos kiszáradása folytán egyre kevésbé felel meg a faj számára. A Duna túloldalán található a második terület, amelynek központi része a Csilizi mocsarak területén és a Csiliz-patak mentén található. A harmadik előfordulási terület az Öreg-Nyitra, azaz a Nyitra folyó egykori eredeti medrében folyó vízfolyás hordalékterülete olyan mocsarak töredékeivel együtt, mint a Levelesi-tó (Listové jazero), a Körtvélyes(Pohrebište), Marcelháza határában vagy a Gémes mocsaras területe Martos mellett (Martovská mokraď).

A potenciális ökofolyosók és ökológiai lépőkövek csaknem évenkénti felmérésének alapján számos lehetséges ökofolyosó kialakítására született javaslat az élőhelyi, térbeli, ill. tulajdoni viszonyok figyelembevételével. Ezt követően az elmúlt hetek során terepbejárásokat és ellenőrzéseket végeztünk – gyalogosan és drón segítségével is, mely utóbbi jobb rálátást nyújt az egyes lápi élőhely-töredékek kapcsolódásaira. Meggyőződésünk, hogy az említett monitoring felmérésekben résztvevő munkatársak szakmai sokszínűsége garantálja a legmegfelelőbb és legfontosabb lineáris, ill. területi elemek beazonosítását. Ezt követően gondoskodunk ezeknek az elemeknek a megfelelő állapotban történő fenntartásáról és a lehető legnagyobb mértékű összekapcsolásáról, hogy ismét megteremtsük az összeköttetést az északi pocok három legfontosabb előfordulási helye között.

A kutatás az első szakaszban az Öreg-Nyitra hordalékterületének és a hosszú idő után ismét vízzel telt Csiliz-patak környékének az összekapcsolására összpontosított. A Csiliz-patak (melynek alsó szakaszát az északi pocok védelmét célzó első LIFE projektben állították helyre) az egyik legfontosabb ökofolyosó, amely a jövőben az északi pocok különböző előfordulási helyei közötti összeköttetés meghatározó támpillére lehetne –  a Csicsói-halastavak kanálisával való tervezett összekötésének és a Lyon-tó melletti vizenyős terület kialakításának is köszönhetően. Csak az évek óta széttöredezett populációelemek közötti összeköttetés megteremtésével biztosítható az a génáramlás, amely képes fenntartani a „mocsári egerek” egészséges populációját.

A vizenyős területek valaha olyannyira szerves részét képezték az itteni tájnak, hogy a helybeliek több mint 20 különböző kifejezést használtak ezekre a térszíni formákra. A Csallóköz lecsapolása előtt a térségben minden centiméternyi tengerszint feletti magasságnak jelentősége volt, és ezek a morfológiai eltérések a megnevezésekben is megjelentek: gyűr, sziget, lapos.

Egy-egy terület helyi elnevezése gyakran a domináns növénytársulásra utal (pl. Fűzes, Rakottyás, Eger, Csóványos).

Ma ezek a vizes élőhelyek egyre ritkábban bukkannak fel a tájban, elsősorban az intenzív földművelés számolja fel őket, ami különleges, értékes állat- és növényfajok eltűnéséhez vezet.

A Szigetréten (Ostrovné lúky) ezt az eltűnőben levő élőhelyet szerettük volna megújítani. Alig egy évvel a talajmunkák után az megújult vizes élőhelyeket birtokba vette az élet. A békák és a szitakötők mellett megindult a vízi gerinctelenek betelepülése is, beleértve három Ochthebius fajt (minimus, bernhardi, pusillus). Ezek a “vízi bogarak” a meleg vizes élőhelyek, mocsárrétek lakói, és tökéletes jelölőfajnak számítanak

A vizenyős területek olyan élőhelyként jellemezhetők, amelyek megléte a víz jelenlétéhez kötődik. Ezek a területek lehetnek állandóan vagy csak időszakosan nedvesek. A víz jelenléte nedvességkedvelő növényfajok, nádasok alkotta sajátos élőhelyeket hoz létre, amelyek különböző állatfajok számára biztosítanak megfelelő feltételeket, a rovaroktól kezdve az emlősökig.  Az ember számára a ritka vízimadárfajok megfigyelésének lehetősége teszi vonzóvá a vizes élőhelyeket, melyekből Szlovákiában többféle is előfordul: folyami árterületek, mocsarak, tőzeglápok, ingoványok.

A múlt század során számos vizes élőhelyek eltűnésének lehettünk tanúi az antropogén beavatkozások következtében, melyek során az ember igyekezett a vizenyős területeket termőfölddé vagy más hasznosítható földterületté átalakítani. Ugyanakkor bizonyos árvízvédelmi intézkedések folytán is beszűkültek a vizes területek. Tudományos kutatások szerint 1800 óta a Föld vizenyős területeinek csaknem 64%-a eltűnt, ami nagyon kedvezőtlen tendencia, tekintve, hogy  ezek az élőhelyek pótolhatatlan szerepet töltenek be a tájban. Bolygónk legproduktívabb ökoszisztémái közé tartoznak – részt vesznek a vegyi és szerves szennyeződések vízből történő eltávolításában, így pótolhatatlan ivó- és használativíz-forrásként funkcionálnak. Táplálékforrást is jelentenek, elősegítik a biológiai sokféleséget, védelmet nyújtanak az árvizek és a talajerózió ellen és megkötik a szén-dioxidot. Gazdasági szempontból kulturális ökoszisztéma-szolgáltatások széles skáláját nyújtják idegenforgalmi értéküknek köszönhetően. A vizes élőhelyek számos terület gazdasági értékét növelő üdülési és turisztikai gócpontok.

Ezeket a tényeket az éghajlatváltozás hatásait tapasztalva kezdtük ténylegesen tudatosítani, melyek azt mutatják, hogy csak a változatos táj képes hatékonyan mérsékelni a klímaváltozás következményeit és az egyre gyakoribb időjárási ingadozásokat. A jelenlegi aggasztó állapot nem visszafordíthatatlan, számos múltbeli hiba jóvátehető. A helyzet orvoslása viszont hosszú távú folyamat, amely mindannyiunkra feladatokat ró. Minél korábban cselekszünk, annál élhetőbb tájat hagyunk a későbbi generációkra.

A képmelléklet azokat a szlovákiai vizes élőhelyeket mutatja be, ahol az északi pocok előfordul, és amelyeket korábban már helyreállítottunk a faj érdekében. Továbbra is folytatni kívánjuk az élőhelyek helyreállítását.

A pozsonyi Comenius Egyetem Természettudományi Karának mammalógusai* már több mint tíz éve foglalkoznak az északi pocok vizsgálatával. Ez a munka magába foglalja a  populáció terepen történő megfigyelését, valamint a molekuláris módszerekkel végzett laboratóriumi vizsgálatokat is. A terepi megfigyelések a faj előfordulásával kapcsolatos alapadatokat szolgáltatják. A kutatás ezen része a nád borította, nehezen elérhető terep miatt időigényes és megterhelő. Speciális vízálló öltözékre van szükség, az arcot pedig hálóval kell lefedni a rovarok távoltartására. A Microtus II elnevezésű projekt során a pockok mozgását részletesen lekövető telemetriás eszközök segítségével pontos adatokhoz juthatunk a faj elterjedési területét illetően. Egy pocok befogása és a kis jeladó befogott egyeden történő elhelyezése több napot vesz igénybe. Az élvefogó csapdázás azonnali eredményessége nem garantált, ezért a zoológusoknak türelemmel is fel kell vértezniük magukat. A befogott egyedek mindegyikéből biológiai mintát veszünk, amit megfelelő közegben eltárolunk.   A mintákból elkülöníthető az állatok DNS-e, majd molekuláris módszerekkel megvizsgálható az egyes populációk állapota. Szakembereink arra is választ keresnek, hogy a Duna két partján található pocokpopulációk milyen mértékben érintkeznek egymással, ill. hogy a folyó nem jelent-e áthatolhatatlan akadályt az állatok számára.

Ezek a ritka pockok csak a vizes élőhelyek és feltöltődő holtágak part menti növényzetét alkotó, hűvös és nedves sásos társulások utolsó meglévő szigetein élnek. Ezeknek az értékes élőhelyeknek a fogyatkozása hazánkban veszélyezteti az északi pocok létét. A vizes élőhelyek fontosságának tudatában itt az ideje, hogy lépéseket tegyünk legalább néhány ilyen terület megmentése érdekében.

* Az állattan emlősökkel (egyebek mellett pockokkal is) foglalkozó ágát mammalógiának nevezzük.)