Helyreállított lápos élőhelyek a Duna menti ártérben Doborgaz mellett

2017 májusában a Doborgaz melletti ártérben sikeresen helyreállítottunk régebbi láposokat, illetve új vizenyős élőhelyeket alakítottunk ki. A bevezető csatorna megnyitását követően a víz elöntötte a mélyebben fekvő területeket, ahol ideális feltételek alakultak ki az ártér jellegzetes élőlényei számára (pl. a kétéltűek, vagy a nyílt vizet kedvelő madárfajok). A munkáltok befejeztével a kétéltűeken kívül megjelentek a…

Ártéri erdőkben honos fafajok telepítése Nagybodak határában

2017 áprilisában Nagybodak határában 3375 db facsemete kerület kitelepítésre. A csemeték az ártéri erdőkre jellemző fajokból álltak, és olyan területeken lettek kiültetve, ahol a korábban kitermelt erdő helyén nem fejlődött ki természetes úton új erdei növényzet. A telepítés egyik célja volt az özönfajú fák terjedésének gátolása, valamint a térség élőhelyeire jellemző természetes fajösszetétel bebiztosítása. A…

Kétéltűek monitorozása a Duna menti ártér projektterületen

A lápos élőhelyeket felújító tevékenységek által érintett különböző területeken 2017 márciusa óta folyik a kétéltűek monitorozása. Több helyen ki lett mutatva a ritka fajok jelenléte – vöröshasú unka (Bombina bombina) és a dunai gőte (Triturus dobrogicus). A kétéltűekről begyűjtött és kiértékelt adatok alapján lehetséges lesz a rehabilitációs beavatkozások hatásának megfigyelése az érintett fajok populációira, valamint…

Honos fajú facsemeték sikeres termesztése

A projekt partnerének (NLC) sikerült kitermesztenie több honos fajú facsemetét (kocsányos tölgy, vadkörte, vadalma, hárs és feketenyár), melyeket az elkövetkező időszakban majd kitelepítenek erdei területekre. összesen 4325 db facsemete lett kitermesztve. Ezzel egyidejűleg megkezdődött a fehér- és feketenyár-dugványok termesztéséhez szükséges anyatelepes tövek kialakítása is.  

Gyeptelepítés az SKUEV Čiližské močiare különleges természetmegőrzési területen

2017 koratavaszán a helyi földműves szövetkezettel együttműködve sikeresen begyepesítettünk 23 hektárnyi területet Csicsó határában. Az így begyepesített területek az SKUEV0227, SKUEV1227 Čiližské močiare különleges természetmegőrzési terület gyakran elöntött részein találhatók. Ez úton sikeresen kibővítettük a gyepes területek kiterjedését a projekt érdekterületén. A gyepesítés a C.5 (Síkvidéki rétek és fátlan élőhelyek helyreállítása) projektelem része..

Dévényi-tetőről szóló televíziós diszkusszió

A Dévényi-tető a főváros lakosai által legsűrűbben látogatott területek közé tartozik. A növény- és állatvilág tarkasága jellemzi. A Kis-Kárpátok Tájvédelmi Körzet része, s egyben az Európai Uniós tagállamok által létrehozott védett területek hálózatának – a NATURA 2000-nek is az eleme. Andrej Devečka a Dévényújfalusi Televízióban bemutatta projektünk célkitűzéseit, és azok jelentőségét a Dévényi-tető természeti értékeinek…

Workshop – SKUEV Dunajské luhy

A workshop 2017 január 28-án valósult meg a projektterületen. A cél a Duna menti ligeterdők bemutatása, valamint az itteni területkezelés és a természetvédelem gyakorlati tapasztalatainak elemzése volt. A workshop során elsősorban a következő projektelemek voltak prezentálva: C.1 Erdei társulások honos fajszerkezetének felújítása és a faji sokrétűség növelése, B.1 Földterületek hosszú távú bérbe vétele, C.5 Kiválasztott…

A kültéri Kőzettani Múzeum területén nevelt kecskenyáj megfigyelése

Az ötödik osztályos tanulók szakmunkájuk kidolgozása során megfigyelték a kültéri Kőzettani Múzeum területén legeltetett kecskenyáj egyedeinek mozgásterületét. A gyerekeknek a helyszínen Ing. Andrej Devečka projektvezető elmagyarázta a Dévényi-tető hegyen megvalósított legeltetés természetvédelmi jelentőségét, és bemutatta nekik a folyamatban lévő projekt célkitűzéseit is. A mozgásterület térképezésére GPS rendszert használtak. A megfigyelt állatokat nyakörvre erősített megfigyelőrendszerekkel látták…

Faültetés a Mary Kay szervezettel a pozsonypüspöki ártérben (Biskupické luhy)

Novemberben a Mary Kay szervezet önkénteseivel és a Pozsonyi kerület önkormányzatának támogatásával honosfajú facsemetéket ültettünk ki a pozsonypüspöki ártérben. A kedvezőtlen időjárás ellenére a tevékenység sikeres volt. A résztvevő hölgyek dacolva az egész napos szitáló esővel kiültettek 300 db fekete és fehér nyárfacsemetét. Nagyon szépen köszönjük!